(Most már tudni fogjátok, ha Janka idézőjelben látható a címben, akkor az azt jelenti, hogy a Janka férfi. Mert nemcsak a nőknek lehet párválasztási problémáik, hanem a férfiaknak is. Tudom, ezzel nem mondtam újat.)

Van egy indiai barátom. Most lehet huszonhárom éves. Hamvas éveiben jár, és bánatos. Időről időre depressziós lesz, mert nem tud egy realizálható személybe szerelembe esni.

Évekkel ezelőtt a Facebook-on „jöttünk össze”. Ez így persze erősen túlzás, de próbálom láttatni és tömöríteni a sodró eseményeket. Azt mondta: olyan nőt szeretne magának, mint amilyen én vagyok, és szerencsés a férjem, hogy ilyen felesége van. Szép! Mondhatom, szép és kedves!

Ott, a távoli Indiában a szüzesség elvesztéséből jóval nagyobb gondot csinálnak, mint itt, Európában, ahol utána vágják a másiknak a saját szüzességüket, mint egy üres konzerv-dobozt. Ott gyakorlatilag – hacsak nem bordélyházban vesztik el szűzi állapotukat -, egyértelmű, hogy el is veszik feleségül a nemi gerjedelmük tárgyát.

No, itt, Európában ez már rég lejátszott lemez. Mindenkivel, boldog-boldogtalannal dugunk keresztbe-kasul. A normák úgy fejre álltak, mint a Jancsi szög. Bár nem tudom, milyen a Jancsi szög, de minden lehetséges.

Rajendra, akinek szeme, mint egy sötét, meleg katlan, ahová a csillogó napfény csak ritkán süt be, mégis meleg és delejes. Biztosra veszem, hogy ezekkel a bánatos, gyönyörű szemekkel hihetetlen barátságosan tud majdan szerelmére tekinteni és kedvét kielégítő női idomokat vizslatni.

Jó, fél évvel ezelőtt „dobott engem”, kilépett a Facebook ismerőseim közül. Nem bírta elviselni az érzelmi kiszolgáltatottságát, az egyenlőtlen küzdelmet, ami az ő állandó hiányérzetéről szólt. Nem tehetek róla, de előnyös helyzetben voltam vele szemben, egyrészt mert „pár évvel idősebb vagyok”, ebből következően tapasztalataim aranyat érnek, másrészt mert nem hozott lázba velem szemben felsorolt „férfiúi kívánságlistája”. Ezt a feszültséget nem bírta erővel, és inkább kilépett. Teljesen megértem.

Igen, a szerelem tele van ellentmondással. Szereti a másikat, de annyira, hogy inkább látni sem akarja – látása fájdalmas -, nem akar róla semmit sem tudni. Inkább a süket semmiben akar lenni, egy sötét veremben, csak ne lássa meg a másik mosolygós arcát, hajló derekát.

Az élet mégis hoz meglepetéseket, mert jó, fél évre rá jelentkezet emailben – továbbra sem a Facebook-on.

A kérdés, mit tegyen ahhoz, hogy végre olyan szerelemre bukkanjon, aminek tárgyát tenyerével végig tudja tapogatni. Akár egy vak ember, aki a másik arcát a ujjbegyeivel is fel tudja ismerni, ha azt végig simítja lehelet finoman, pedig az illető meg sem szólal.

Mit tegyen ahhoz, hogy nyelvét be tudja dugni a másik szája üregébe, ahol szerelmének nedves nyelve honol? Mit tegyen, hogy amúgy is lázas tekintetét végre felizzítsa szerelme hajlatainak a szemlélése közben? Mit csináljon, hogy elementáris ölelésével ne a levegőt markolássza? Mit csináljon, hogy nemi szerve ne csak bánatosan álldigáljon egy szál maga, pedig lehetne sikamlós ösvénye is, mely a sikolyok völgyébe vezet?

Nem tudom, bonyolult dolog ez. Mindenkinek más útja vezet a boldogsághoz, mely olyan, mint amikor az ember ingoványos területen bandukol, néha a melléig elsüllyed a brekegő reketyésben, és füle-szája tele lesz mindenféle bűzös moszattal.

Aztán egyszer csak, mikor ereje már szinte cserben hagyja, elnehezül járása, mintha mázsás bilincsek húznák a mélybe, teljesen váratlanul egy tisztásra ér.

Soha nem látott virágok illatát élvezi és sehol nem észlelhető madarakat hall, ahol a nap nem éget, és az nem üveges fénnyel süt rá, hanem szinte úgy érzi, hogy a tenyerén hordozza… Ekkor elszáll, lebeg, a színeket is egészen máshogyan tapasztalja, mintha akkor tanulna látni, mintha a hályog akkor esne le szeméről, és tudja, igen, ez az, amit már annyi éve keres.

Ez a szerelem édenkertje. Van, akinek sosem adatik meg, öt percre sem. Egy gyakorlott harcos tudja, hogy a szerelem nem rendelésre jön, mint amikor az interneten megrendelünk egy elemlámpát. A szerelem váratlanul, mondhatom, sunyi módon kopogtat be hozzánk. S mire észbe kapunk…

Hogy elrugaszkodjak a belőlem folyton folyvást kibuggyanó költői képektől, ha nekem nem lenne kivel ágyba bújnom sem hosszú távon, se pedig órás viszonylatban sem, akkor hogy mit tennék Rajandra helyében?

Én elsősorban nyitnék a nők felé a közösségi oldalakon, ahol – várakozó állásponton, azaz kereső fázisban – rengeteg nő hemzseg, ez tény. Több közösségi oldalon kalózkodnék, ismerkednék. Ilyen kényelmesen még nem lehetett ismerkedni, mint manapság. Teljesen le tudja a másikat káderezni, meg tudja nézni alakját, arcát, tud vele beszélni skype-n, ki tudja ismerni szokásait. Még mit akar? Mi a csodát?

Ismeretségi körömben nem egy ilyen kapcsolat vált komollyá. És ha tetszenek egymásnak, akkor nyilván tovább bonyolódik a történet, hiszen személyesen is utána fognak járni a dolgoknak. Ilyen történet mellesleg a fiam története is, aki a feleségével keresztény társkereső oldalon ismerkedett meg.

Végkonklúzió: ha Rajendra bezárja a Facebook oldalát, akkor olyan, mintha becsukná a szobájának az ablakát, befalazná az ajtaját…

Igen, én a fenti tanácsot fogadnám meg Rajendra helyében!

Most pedig irány az ágy: