Londoni tévelygések (45.) Minőségbörze a Libertyben

(Végre megint köztetek lehetek, ezt úgy értem, hogy több hetes hallgatás után megint kinyithatom a számat. Ezt csak persze képletesen mondom, de jól van ez így. Tehát üzem- és bombabiztos a blogom.)

Most viszont fókuszáljunk Londonra! Liberty nekem valami szent zarándok helynek számít lassan, mert többször neki futottam, hogy „na, most elmegyek, és becserkészem”. Ám mindig valami (valaki) közbe jött. Idén februárban pontosan úgy repültem innen vissza, Magyarországra, hogy ezzel a témával még adós vagyok nektek és magamnak.

Ott, szemben, az a híres Liberty:

Liberty egyik bejárata:

liberty-bejarata

Egy kis kirakatnézés – a türelmesebbeknek:

Nem sorolom fel, a sors milyen trükökkel nehezítette meg lépteimet, hogy pld. a mobilom fel legyen töltve, és egy rövid kis videókészítés után végleg ne lemerüljön le pld… Végre belöktem az ajtót, és elégedettség öntötte el a szívemet, mert a MINŐSÉG köszönt nekem „szép jó napot”.

Belső enteriör, egy kis kedvcsinálásra:

dsc_2667 dsc_2668

liberty-4-emelet

Bármerre léptem, a perfekt minőség, a kézművesség, a tökéletes elegancia, egyediség uralta a terepet. Inkább csak magam elé motyogom, hogy néha ugyan kissé túlcicomázva, de én ezekre amúgy is vevő vagyok, tudjátok jól:

dsc_2665

A földszinti ékszerkiállításon – itt sem mertem fotózni – persze, hogy a 150 fonton felüli fülbevalók tetszettek. Persze, lehet, hogy ez épp az alsó határ volt. Mert az árak… Hát, igen, itt már az elitt vásárol. Ez az áruház nem azoknak a tömeg áruházaknak az egyike.

A Liberty eljes élet nagyságban, a Wikipédiából ollóztam ki ezt a fotót kivételesen:

liberty-epulet

Ez kérem szépen maga a Liberty, amely 1920-ra nyerte el a jelenlegi formáját. Arthur Lasenby Liberty 13 éves kereskedelmi gyakorlat után döntött úgy, hogy saját üzletet fog nyitni. Elképzelését tett követte, és elmondható, hogy nagy karriert futott be.

„2000 font kölcsönnel – amit jövendőbeli apósától kapott -, kibérelte a Regent Street 218a üzlet felét, s három alkalmazottal elindította saját cégét, mely értékes japán és más távol-keleti műtárgyakat és szöveteket árult. Tizennyolc hónap elteltével visszafizette kölcsönét, s megvásárolta az üzlethelyiség másik felét is. Ahogy a vállalkozás gyarapodott, úgy vásárolta meg a többi szomszédos üzletet is, hogy kibővítse áruházát.

1885-ben megvásárolta a Regent Street 142-144-es számú épületet, ahol helyet tudott biztosítani az egyre növekvő keresletet kiszolgáló szőnyegeinek és bútorainak. Az alagsorban – mintegy „Keleti bazárként” – a dekoratív keleti berendezési tárgyak üzlethelyisége működött. Hamarosan a Liberty lett a legkedveltebb, legfelkapottabb áruház Londonban. Ügyfélköréhez a kor divatos, híres celebritásai, művészek, festők, írók, műkritikusok tartoztak.”

A nők egyik gyenge pontja a CIPŐ! Ezt minden, egészséges lelkületű férfi ember tudja egyébként. A tervezők mindig találnak ki valami újat:

dsc_2659 dsc_2662 dsc_2663

És hogy mi lesz a trendi a közel jövőben? Minenféle sarok, magasság, szín, forma. Ennyi!

A több emeletes épület felsőbb szintjeire még mindig azokon az agyon koptatott lépcsőkön lépdelve juthatunk fel szinte meghatódottan. A múlt megihlet bennünket. Elgondolkodunk azon, hogy mi vajon mit hozunk létre életünk folyamán? Szeméthegyeket például? Ez a téma azonban máshová vezetne, más ajtót nyitna ki nekünk…

Felülről letekintve, a belső folyosóról:

dsc_2651

Mi nem csapongunk, mi maradunk a Libertyben, ha már olyan nehezen tudtam lencsevégre kapni belülről is.

Néhol ugyan rosszul megvilágított részlegeken találjuk magunkat, de ez akkor sem lehet akadálya, hogy beljebb és feljebb jussunk:

dsc_2654

Formák és színek:

dsc_2655

Merre forduljak?

dsc_2656

Amikor felérünk a tetejére, a 3. emeletre, egy nyitva felejtett ablakból kikukucskálhattam:

liberty-ablakabol-font

Itt, a legfelső emeleten már KARÁCSONY van, a fények és az árukínálat is ezt mutatja:

dsc_2676 dsc_2678 liberty-mik-szellem liberty-mik

Egy kis Liberty ötletparádé:

dsc_2672

liberty-otletek

liberty-otl-2

 

Hogy mit akartam mindebből kihozni? Érdemes megnézni!

Tehát gyertek utánam libasorban!

Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére:

 

metroban

 

1. részt (Hol vagyok most?) itt olvashatod el!

2. részt (Pénteki őrület) itt olvashatod el!

3. részt (Láblógatás) itt olvashatod el!

4. részt (Falra hányt borsó) itt olvashatod el!

5. részt (Védünk és szolgálunk) itt olvashatod el!

6. részt (Kiben mi lakozik) itt olvashatod el!

7. részt (To be or not to be) itt olvashatod el!

8. részt (A küszöbön ülő démon) itt olvashatod el!

9. részt (Estéből hajnalba átcsusszanva) itt olvashatod el!

10. részt (Nyár és London) itt olvashatjátok el!

11. részt (Csak erős idegzetűeknek) itt olvashatod el!

12. részt (Rendesek a csajok) itt olvashatod el!

13. részt (Milyenek az angolok) itt olvashatod el!

14. részt (Tengerre magyar) itt olvashatod el!

15. részt (Mellek szabadon esése) itt olvashatod el!

16. részt (Az élet nem habos sütemény)  itt olvashatod el!

17. részt (Elraboltak az ufók) itt olvashatod el! 

18. részt (Karneváli őrület) itt olvashatod el!

19. részt (Tévé sztár lettem Londonban!) itt olvashatod el!

20. részt (Kukkeráj) itt olvashatod el!

21. részt (Lebegő rémalak) itt olvashatod el!

22. részt (Meztelen arccal) itt olvashatod el!

23. részt (Föld alatti élettér) itt olvashatod el!

24. részt (Fáj, ha hozzá érsz) itt olvashatod el!

25. részt (Szárnyakat ad) itt olvashatod el!

26. részt (Bogáncs) itt olvashatod el!

27. részt (Mindenki a helyén van) itt olvashatod el!

28. részt (Hajók a Viktória csatornán) itt olvashatod el! 

29. részt (Hogyan terjed a rémhír?) itt olvashatod el!

30. részt (Bolyhos pipi) itt olvashatod el!

31. részt (Eljönnél a házamba?) itt olvashatod el! 

32. részt (Hátulról) itt olvashatod el

33. részt (Kockás füzet) itt olvashatod el!

34. részt (Az önműködő vécéöblítő) itt olvashatod el! 35. részt (Költöztetik a templom tornyot) itt olvashatod el!

36. részt (Valentin napi gyűrődés) itt olvashatod el!

37. részt (Ki nyeri meg a JackPotot?) itt olvashatod el! 38. részt (Mi van a JackPottal?) itt olvashatod el!

39. részt (Ez a te következő lifted!) itt olvashatod el!

40. részt (Ha jól akarom magam érezni) itt olvashatod el!

41. részt (Ha kihal maga, a KAN) itt olvashatod el!

42. részt (Erzsébet angol királynő és a tornyok titkai) itt olvashatod el!

43. részt (St. Katharine docks és a tenger illata) itt olvashatod el!  

44. részt (Lőrés tanulmány)itt olvashatod el!

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

És ha barangolni akarsz blogom lankáin,

Megváltozott a blog helyszíne

https://simonmara.com

Share this post and help spread the love!

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük