Életem folyamán jó pár, kisebb-nagyobb közösség aktív tagja voltam, így munkahelyeknek is. Utóbbi gyűjtő helyeken vérre ment ki a játék.

Aki nem volt elég szemfüles, kirostálódott. Minél magasabb helyre kerülünk, annál nagyobbat lehet koppanni, illetve egyre sunyibb és aljasabb dolgokat tapasztalhatunk, ha a mi személyünket veszik célba.

Ha harc, legyen harc!

Megnyugtatásképpen mindig akkor kerülsz célkeresztbe – tekintsünk el az én személyemtől -, ha van miért, ha van „súlyod”. Amennyiben a támadó „objektumban” nincs elég kurázsi, nem olyan eredeti, mint Te, ha az akarat ereje is hibádzik és hát irritálja a Te egyenességed, mivel Te nem csinálsz nagy vargabetűket a sikerért.

Közérthetőség kedvéért „vargabetű” jelentése: nem tartozol klikkekbe, nem nyalsz felfelé, Te csak teszed dolgodat.

Másnéven kilógsz a sorból. Kilógsz a sorból, mert ha valakivel afférod van úgy, hogy ráadásul nem is neked van problémád a másikkal, hanem fordítva, akkor nem (sem) mész a főnökhöz panaszkodni.

Vajon miért nem mész a főnökhöz panaszkodni? Nem egyszerűbb lenne? Ha segítséget kérsz, lehet, hogy kapsz, és akkor már is túlerőben vagy!

Nem mész bemószerolni a másikat (annak háta mögött) sehová, mert úgy gondolod, hogy a személyes problémákat nektek, face to face kell megoldani. Már felnőtt emberek vagytok…

Hogy miért vettem elő ezt a „poros témát” megint? A részt vevők tudni fogják. Ebben egészen biztos vagyok.