Álom Manók és társai (18.) Milyen is az ember?

Azért milyen is az ember? Ilyen pontosan, mint amilyen én. Két bloggal előbb felhoztam, hogy nekem dolgom van egy regény befejezését illetően. Ezért hanyagollak titeket.

(Ezt a gifet pedig azért muszáj nekem minél előbb kipottyantanom, mert a beköszöntő képhez irtózatosan illik. Annyira passzol:)

 

Erre mi történik? Nem fogjátok kitalálni: sem blogot nem készítek, sem pedig a regénnyel nem foglalkozom. Így kell csinálni.

Jön a tavasz!

Hogy ez nem tavaszváró gif? Nem baj, képzeljétek el ezt a bigét egy szál bugyiban:

 

 

A tavaszi neszezések nagy érvágás nekem, mivel vonz kifelé a természet a klaviatúra mögül. A kertünk mögötti kiserdőben már akkor a zsivaj a madarak által. Minden ágon okoskodik valamilyen tollas szerzemény, a növények is sprintelnek az érvényesülés útvesztőiben. A madarak röpgyűlésen egyhangúan elfogadták:

Itt a tavasz! 

Én meg kapával felfegyverkezve rontok a gaz lelőhelyekre.

 

Ez viszont minden kétséget kizáróan fecske ábrázolás. Mindenki tehetsége szerint várja a tavaszt:

fecske fenéken

A madarakat békén hagyom. Sőt! Bekapcsolom a rádiót csak és kizárólag az ő kedvükért. Jó hangosra tekerem a Petőfi adót, és hadd szóljon. Ezért hálából, még a szomszédos megyéből is ide szállnak a rigók és a kisebb testű madarak, hogy élvezzék a jó kis muzsikát.

Ez a kacsa gif senkinek sem tetszett, de nekem igen. Annyira hasonlít a kertem mögött levő kiserdő közepén csillogó tó partján fészket rakó kacsák egyikére. Pontosan olyan szövevényes mondatszerkezet volt az előbbi, mint amilyen nehezen lehet a sok szúrós bozóttól megközelíteni a tavacskát. 

 

És ezennel a „szokásos” heti gif és kép gyűjteményemet el kezdem boncolgatni. Igaz, az ünnepek miatt kissé eltolódott ez a kedvenc szórakozásom. Oda se neki!

Itt a tavaszi nagytakarítás ideje! Első feladat a sarkok pókháló-mentesítése:

 

Hogy felrázzalak benneteket, Sándor Györggyel folytatom. Magvas megállapítását aranyba kellene foglalni:

Vicc Sándor György

 

Na, és miután egy kicsit felébredtetek, legalább a fél szemeteket kinyitottátok, kaptok kávét. Vagy még sem?

good morning kávés bögrében lefolyó

Mivel kicsit harcias jelleggel létezem ma, így nem csoda, ha ilyet teszek az asztal lapjára:

 

Pajzs

 

Melyik volt előbb: a tojás vagy a tyúk? Nem mindegy?

 

tyúk tojáshéjakból

 

Ez a bogár gyűjtemény is nagyon felkavaró élményt jelentett számomra:

 

bogár gyűjtemény

A húsvéti ünneplésből még alig tértünk magunkhoz, legalább is én:

 

vicc jogsi elvétele locsoló vers

És ez az opart megoldású tojás téma!!!

fehér-fekete tojás

Tudom, hogy sokan kedvelitek a csillogó megfogalmazású, dekoratív nőciket ábrázoló gifeket is – én nem különben:

 

 

Na és ez a kis dézsa-vü maga a csoda:

 

 

Na, igen… Hogy milyen az ember? Az ember olyan, amilyen. Valakit ez a kérdés baromira nem izgat. Nem mások felé, hanem maga felé:

 

az ember jelleme

 

Ezt a ledér nőcit is besuvasztom ide csak nektek, csak most. Panasz ne érjen hozzám:

 

 

Látjátok? A macskák csillagokat látnak az álmosságtól. Én is lassan búcsúzom tőletek!

 

 

Egyébként jó lenne egy ilyen dzsin – vagy mi a szösz – a háznál, aki pillanatok alatt ott teremne, ha valami szívbánatunk van, és már meg is oldja. Gyakorlatilag ezzel a DZSIN Manóval búcsúzom mára tőletek:

 

piros-macsekkal

Az Álom Manók és társaik sorozat részeit itt olvashatjátok el:

  1. rész (Cuki Mukika)

2. rész (Mizu, Bébi, mizujs?)

3. rész(A kis csontzabálók)

4. rész (Az eszes angolok)

5. rész (Mindenki tetszeni akar)

6. rész (Zacskó szőlőcukor)

7. rész (Lejöhet Morzsi a parkba játszani?)

8. rész (Tünci, mint minőségellenőr)

9. rész (Rózsákkal)

10. rész (Game over!)

11. rész (Mi pihentet többek között?)

12. rész (Habcsók szenvedély) 

13. rész (A tökéletes tökéletlen

14. rész (Vonulni tudni kell

15. rész (Kik a szószátyárok?)

16. rész (Don’t cry Baby, don’t cry!)

17. rész (Ki az öntörvényű?) 

18. rész (Milyen is az ember?)

19. rész (A pöpec kis katicabogár)

20. rész (Fejcserés támadás)

21. rész (Kis muffurcka útnak indul)

22. rész (A kis mocsok telehold) 

23. rész (A felemelő „gödör”) 

24. rész (Szenvedélyem a szenvedélyeim) 

25. rész (Milyen a sodró szerelem?) 

26. rész (Bolhátlanítás vagy „Jé, már ennyi az idő?”) 

27. részt itt olvashatjátok el (Freedom avagy „ott repül a kismadár” 

28. részt itt olvashatjátok el („De szeretnék ventillátor lenni”) 

29. részt itt olvashatjátok el (Semmi nem számít, ha Te is úgy gondolod!) 

30. részt itt olvashatjátok el (Már pedig vannak boszorkányok! 

31. részt itt olvashatjátok el (Angyalok vigyáznak ránk!) 

32. részt itt olvashatjátok el (A zöld szemű szörny) 

33. részt itt olvashatjátok el (Áldásom rátok) 

34. részt itt olvashatjátok el (Gyenge pontjaim…) 

35. részt itt olvashatjátok el (Valami nem stimmel) 

36. részt itt olvashatjátok el  (Lelkem egy kicsit bent reked…) 

37. részt itt olvashatjátok el  (Aki másnak vermet ás…) 

38. részt itt olvashatjátok el:  (Üdvözletem Észak-Karolinába, Moszkvába, Angliába, Szerbiába…) 

39. részt itt olvashatjátok el: (Hogy függenek össze a színek a szerelemmel?) 

40. részt itt olvashatjátok el: (I’m too sexy!) 

41. részt itt olvashatjátok el: (Ünnepvárás ki-ki tehetsége szerint) 

42. részt itt olvashatjátok el: (Csinos sárkányfi)

43. részt itt olvashatjátok el: (Péntek 13.) 

44. részt itt olvashatjátok el: (A világító torony) 

45. részt itt olvashatjátok el  (Még a saját szemének sem…) 

46. részt itt olvashatjátok el (Érdekegyeztetés)  

47. részt itt olvashatjátok el (Száműzetésből ki…) 

48. részt itt olvashatjátok el (Jössz, maradsz? Na, csá!) 

49. részt itt olvashatjátok el (A szűk helyelőnyei…)

terített asztalnál

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

Megtehetitek:  https://simonmara.com

 https://simonmara.com

 

Cikkajánló

One thought on “Álom Manók és társai (18.) Milyen is az ember?

  1. I not to mention my friends were found to be examining the excellent tips and tricks found on the website and then suddenly developed an awful feeling I never thanked the web site owner for those tips. The men were totally glad to read all of them and now have honestly been loving them. Appreciation for actually being simply helpful and for obtaining this form of really good topics millions of individuals are really desperate to be informed on. My very own sincere apologies for not expressing gratitude to earlier.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük