Nem akartam zavart kelteni, így sms-ben kértem, hogy hívjon szerdán délelőtt, de nem mozdult.

Felhívtam, és mint mindig, most is megkérdeztem, zavarom-e. Azt válaszolta, két óra körül ebédel, és

akkor felhív. Kettő körül direkt beültem az autómba, hogy ne a többiek előtt kelljen beszélnem, ha

felhívna. Egy semleges helyen leálltam, és az órámat lestem, mikor hív végre, de hiába vártam.

óra

Mikor hívott? Este, amikor Lacival éppen nagy bevásárlást hajtottunk végre egy bevásárló központban, de nem beszélhettem zavartalanul,

érezhetően zaklatott voltam, hangját meghallva.

Ekkor „kapcsolt” Márk, hogy nem tudunk rendesen „értekezni”, és megkérdezte, mikor lenne alkalmas

a hívása. Szerencsére Laci épp műszaki cikkeket nézegetett, különböző méretű rádiókat, így kevésbé

kellett aggódnom. Annyira ideges voltam viszont, hogy épkézláb mondat nem igen jött ki belőlem.

Amikor haza mentünk, megírtam sms-ben, hogy mikor hívhat – kutyasétáltatás alkalmával -, de

nem hívott. Csak másnap sikerült megállapodnunk a szombati találkozásban, és ekkor mondta, hogy azért

nem tudott hívni az általam megadott időben, mert akkor a munkahelyén meglátogatta a barátnője.

(Akár csak a filmekben.)

Meghívtam ebédelni szombatra – amit jó ötletnek tartott.

Találkozás

Szombaton 11-kor már el kezdtem öltözködni, felvettem a lila, elasztikus fehérneműmet,

narancssárga, bő, de izgalmas, általam varrt blúzomat, hosszú, barátságos-barna színű, plüss

szoknyámat és világosbarna csizmámat. Már a nagyja rajtam volt, amikor felhívtam, hogy tudjam,

mihez tartsam magam. Nem volt bekapcsolva a mobilja, rögtön rosszul lettem, a szokásos

hányinger kerülgetett, és el kezdtem határozott mozdulatokkal vetkőzni.

Majd fél óra múlva mégis csak sikerült felhívnom.

– Hol találkozzunk?

– Egy órakor Kispesten. A pénteki sms-t elcsípte a barátnőm.

Nem szóltam semmit, annyira váratlanul ért, és annyira mellbe vágott a hír. „Úr Isten” –

gondoltam -, „de ciki. Hogy lehetett a csaj ilyen? Mi köze a másik mobiljához?”

Zaklatottságomhoz semmi kétség, és egész idő alatt, míg vezettem Kispest irányába,

hangosan káromkodtam tehetetlen mérgemben. Majd leparkoltam egy tök ismeretlen helyen, és megint

felhívtam – akár egy krimiben.

– Fél kettőkor legyél az óránál.

– Rendben.

Megint beindítottam, és száguldottam a megadott irányba.

Már fél kettő múlt két perccel, mikor csöngött a mobilom:

– Hol vagy? – hallom Márk hangja volt a telefonban.

– Nálad valahol itt, a közeledben.

Sosem tudom megjegyezni a lépcsőház számát, ott variáltam pont az ő kapuja előtt, amikor

hirtelen megérintette a karomat. Elcsodálkoztam, olyan váratlanul toppant elém a semmiből.

Majd beléptünk a lakásába.

– Hu, de klassz meleg van, vagy csak kintről jöttünk? – „Egyre nagyobb a rendetlenség, végül már be sem

lehet jönni” -, állapítom meg magamban.

Első alkalommal patikatisztaság uralkodott mindenütt. Lehetett látni, hogy komoly előkészületeket

alkalmazott a rend és tisztaság érdekében. Most meg akárhová nézek, szanaszéjjel ruhadarabok. Az ágyon

kis fekete, csipkés bugyi (mini méretű csaj lehet ez a mostani nője is), valami divatöv alig észrevehetően

közel a falhoz, mintha csak megjelölte volna a

territóriumát a barátnője, mint ahogyan a kutyák szokták.

Kávét készített nekem.

– Megkérlek, ne meleg vízzel – kiabáltam ki a szobából -, hanem hideg vízzel, és kimondottan forrón szeretem.

– Na ne!

– Főzéshez is csak hideg vizet használj, mert a meleg víz jobban kioldhatja a csövek szennyeződését -, adtam a további utasítást.

– Na ne!

Bejött a szobába, a vízzel teli csészét tartva a kezében, majd betette a mikroba.

– Nem is tudtam, hogy van ilyen masinád is – mintegy elismertem nagyságát a férfinak.

Az emberek szeretik, ha dicsérik. (Ő meg különösen. Annyira hiú!) Próbálják ki, többet el lehet érni náluk.

– Nem most jöttem a falvédőről -, mondta Márk.

– Hogy lehetett ekkora hülye a barátnőd, hogy megnézte a neked szánt üzenetemet? –

fakadtam ki. Ez a pár nappal ezelőtti sztori igen kiborított, mert hihetetlen kellemetlen szituációt

teremtettem közöttük. Én meg nem szeretek másoknak ártani. Az volt a szerencsénk, hogy nem

címeztem meg és nem írtam alá a nevemet. Így Márk azt mondhatta, hogy valaki véletlenül írt neki egy

üzenetet. Csak kis híja volt annak, hogy a

nőci fel nem hívott. Még pont az hiányzott volna a jóból!

– Én soha életemben meg nem néztem sem a férjem, sem a fiam leveleit vagy sms-eit, még ha történetesen furdalt is volna a kíváncsiság. Mi

köze hozzá? Ne haragudj, ez bunkóság!

A férfi nem szólt semmit, csak bólogatott. Részben egyetérthetett velem, másrészt meg egy kicsit

durva lehettem. Ha valami azonban felháborít, elég nyersen szoktam megmondani a magamét.

Nem tudtam, hogyan viselkedjek. Ő sem. Csak kóricáltunk a lakás egyik pontjáról a másikra.

– Egész éjszaka ittam egy haverommal.

– Inkább velem lettél volna – korholtam kedvesen.

– Akár…

Leült az ágya szélére, én oda mentem és eléje guggoltam. Megcsókoltam az alsó szája szélét,

majd a felsőt, és szép lassan bedugtam a nyelvemet az ő nyelvével találkozni. Látszatra engedett, de igazából ellenállt, és egy kicsit morgott, mint egy kutya. Én nagyon kedvesen visszamorogtam alig

hallhatóan.

– Olyan selymes a bőröd -, simogattam a fekete selyem mellényét, miközben vele szemben térdepeltem.

Elnevette magát csendesen. Megölelt, kezével a hosszú szoknyámat kezdte térdeplő lábam alól

kihuzigálni, de aztán a hirtelen fellángolás erőtlenné vált, mint amikor a szörfös vár a víz közepén a szélre,

és egy kis szellő ugyan elkapja, meglöki. Már fellélegzik, de aztán a nyári, perzselő meleg megint

csendre inti a hullámokat.

– Utálom a szelet – utalt Márk a kinti cudar időjárásra -, olyankor nyugtalan vagyok, rosszul alszom, minden bajom van ilyenkor.

– Akár csak nekem -, csatlakoztam hozzá bőszen bólogatva. – Egyetlen munkatársnőm, a Lujzi szereti

a szelet. Azt mondja, hogy olyankor kitisztul a levegő, végre úgy érzi, a tüdeje örömünnepet ülhet, a

szabadságérzete is megnő. A szél neki zenél. Irigylésre méltó hozzáállás. Igaz? Szerinte a szél

az elementáris erőt képviseli.

– Kár, hogy nem nekem jutott eszembe ez a gondolat. Nem szeretek a nagy átlagba tartozni.

Ha ezt nem mondja, akkor is tudom.

Egy kicsit megtörött a beszélgetésünk lendülete, mert mindenki a „hogyan továbbra” gondolt, befelé

hallgatózva.

– Milyen szép bőr cipőd van -, próbálkoztam jobb kedvre deríteni, ami egy percre

sikerült is. Miközben simogatott, megint elnevette magát. Cipői – köztük a dicséret tárgyát

képező nyersbőr lábbeli is – ott hevertek nem messze az ágytól, ahová csoportosultunk.

Újból test-közelebbi akcióba léptem, de azt mondta szomorúan:

– Nem lehet, bármelyik percben megjelenhet a barátnőm, égés lenne.

folytatás nem marad el…

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Szex és szerelem

(Ezt az anyagot akkor írtam, amikor majdnem úgy nézett ki – ez az állapot tartott pár hónapig, amikor úgy gondoltam, meghajlok más szempontoknak, és abba hagyom a közlését. Ám megráztam magam…)

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el!

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!