Eldugott gyöngyszemek (15.) VIHOGJUNK MEGINT EGYÜTT!

Mai mottó: Ha elveszünk valamiből, akkor nem leszünk többek, csak kevesebbek!

Már többször foglalkoztam azzal a témával, hogy a legnagyobb ellenségeink magunknak mi vagyunk – nem pedig más.

harakiri

És szokásomhoz híven egy példával illusztrálom, bár példa akadt bőven életem során. Több mint egy évvel ezelőtt hoztam létre a Don’t give up! csoportot olyan szándékkal, hogy együtt nevessünk és sírjunk – akár. (A blogom jobb oldalán be is kukkanthattok akár!)

Soha nem szerettem főnökösdit játszani.

állat kócos

Amikor egy-két munkahelyemen azt mondták, hogy kiképeznek kis főnöknek, mondtam, köszönöm szépen, nem akarok másnak dirigálni. Nem szeretném megmondani, hogy ki mit tegyen. Döntse el ő maga, mi a helyes és a helytelen.

Különbözőek vagyunk. És? Probléma?

babák különböző színekben

 

Tehát a csoportomban sem szeretném igazából megmondani, hogy ki posztoljon. A jó ízlést ne sértse, lehetőleg jó érzést keltsen a posztot szemlélőben és szeretem, ha a tanulság is szembe köszönt… Legalább néha!

macska irtó sok

Ám mindig vannak renitenskedők. Ilyen személy volt Jenő is. Állandóan a körmére kellett néznem. Nem tudtam hosszú órákra eltűnni a netről, hogy sejtsem, tudjam, ő már megint valami galád hülyeséget tett fel. Akár valami gusztustalan dolgot, akár érdektelent, akár nem oda illőt.

 

Többször elmagyaráztam neki, hogy ez egy nemzetközi csoport,

kutya papagájokkal

és bőven akad olyan anyag, fotó, videó, gif, amelyekből még a hottentotta is abszolút tud tájékozódni. A nyelvi nehézségeket le lehet győzni.

MACSKA mama picivel

Szépen kértem, s láttam, semmi eredménye. Erre letiltottam, ekkor egy kicsit durciba ment át Jenő. Én kristály tisztán elmagyaráztam pár szóban, hogy a barátságot nem keverem össze a csoport érdekeinek a szem előtt tartásával. Az egyik nem következik a másikból. Visszaveszem, oké, de tartsa magát a játékszabályokhoz.

Hosszú heteken keresztül folyt a színfalak mögött a csata, ő kitett valami hülyeséget, és ha szerencsém volt, még ideje korán leszedtem a netről. Viszont nem mindig vagyok fent a Facebook-on.

 

Istenem, lehetnek más elfoglaltságaim is. És addig ott éktelenkedtek azok az anyagok akár 4-5 órán keresztül is. Rontották az összképet, és visszás érzést váltottak ki az oda látogatókban.

Ez az osztályharc gyakorlatilag csak azért alakult ki, mert ő már hatvanon felüli férfi én meg szintén hatvanon felüli nő vagyok. Egy 40 és azon felüli évjárattal rendelkező teremtés koronája még a férfi uralmi rendszerben nőtt fel. Lefordítom: egy nő nem mondhatja meg, hogy egy férfinak mit szabad és mit nem.

Ez az alaptétel. Ebből indul ki minden igazság. Tehát Jenőnek még az sem tűnt fel, hogy nem én mentem az ő területére, hanem ő jött az enyémre. Javasoltam, hogy hozzon létre egy saját csoportot, és ott olyan képeket tesz fel, amilyent csak szeretne. Ezt elengedte a füle mögött.

Az sértette, hogy nekem van egy elképzelésem és nem engedem magam eltéríttetni attól. Ráadásul megkérdőjeleztem az anyagait is. Az sem tűnt fel neki, hogy a saját dolgaimat is simán levettem, ha egy-két órán belül nem láttam érdeklődést azok iránt. Sőt, magammal szemben még kritikusabb voltam és vagyok. Sajnálom, ha több heti csörte-vágta sem térítette el attól a szándékától, hogy megmutassa, ki a férfi a gáton.

Harcra

S nekem nincs ahhoz kanalam, hogy valakivel heteken, hónapokon keresztül viaskodnom kelljen a nyilvánvaló dolgok miatt.

A sztorinak az lett a vége, hogy letiltott az oldaláról. Jól van -, bólintottam. Végre nem kell szép szóval, furmányossággal védenem a magam igazát. Fellélegeztem.

Viszont ő szegényebb lett az által, hogy saját maga egojába dőlt bele, mert a jó kis vihogásainknak lőttek. Annyiszor elmondtam neki és most NEKTEK IS ELMONDOM ismételten: NEM VAGYOK TÖKÉLETES.

VEGYÉTEK TUDOMÁSUL, NEM VAGYOK TÖKÉLETES.

Viszont TI SEM VAGYTOK TÖKÉLETESEK.

Tehát NÉZZÜK EL EGYMÁS TÖKÉLETLENSÉGEIT!

S VIHOGJUNK MEGINT EGYÜTT!

 

 

zsiráf felakasztja magát

További jó szórakozást, mélázást:

én röhögök

Egy kis szükséges elmélkedést ebből a blogból tudtok meríteni: Szöszinet (9.) Emberi kapcsolatok és más egyéb

 

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük