Nagyon rezeg a léc a tekintetben, hogy van-e értelme a nagy közlési mániámnak! Nem! Most úgy döntöttem, hogy írói válságot hírdetek magamnak!

 

Kijár nekem. Ti nem adtok nekem szabadságot. Elvárnátok, hogy a hét minden napján egyszer egy blogot pottyantsak ki magamból. No, nem azért, mintha nem tudnék ennek – a magam által felállított követelménynek – megfelelni. Tehát, oké!  Várjátok el, de sztrájkolok.

És Ti cserében mit adtok nekem? Férjem szavaival élek, akit mindig arra buzdítok, hogy segitsen ennek vagy annak, akkor ő ezt válaszolja kivétel nélkül:

– És nekem ki segített valaha és ki adott  nekem bármit is?

Persze tudjuk mindannyian, hogy ez egy hülye, egóval kitömött válasz. Az ember nem azért ad, hogy cserében visszavárja ugyanazt,  vagy ha nem még többet.

 

Mert aki így gondolkodik, annak a lábai túlságosan a földön járnak. Nincs benne semmi, ami összemosná a valóságot az álommal, nincs benne játékosság, egy csipetnyi őrület sem. Nem áll meg sétálás közben a sötét ég alatt, nem néz fel a csillagokra kérdőn, s nem homályosodik el látása, mert belülről is csillagokat lát.

Nem vonzza a mezei virágok látványa, hogy örömét lelje egy vadvirágos csokor létrehozásában. A téli növényzetet nem szemléli úgy, mintha az direkt az ő kedvéért vetköződött volna meztelenre, mint a régen áhított nő, amikor végre összejött a randi… A nagyvad lassan leveszi ruháját. És ahogy kilép a zuhany alól, megcsillan bőrén a lámpafény, mely lecsúszik szégyellősen a szeméremdombján, sikamlós combjain és gyönyörű feneke halmain.

 

Nem, ma nem írok nektek semmit sem.

(itt kezdtem bontogatni szárnyaimat)
4. rész (Ki kit figyel?) 
5. rész (Néni kérem…) 
7. rész (Popi kereket old) 

 9. rész (Emberi kapcsolatok és más egyéb)

10. rész (A fiatal halász is kiveti hálóját

11. rész (Titkos szeglet az üzenetek között

12. rész (Játszani a szavakkal…

13. rész (Csak legyen már vége

14. rész (A porszívás rejtelmei

15. rész (Húsvéti medvehagyma vadászat

16. rész (Szöszi-net Reggeli cviki puszi)

17. rész (Facebook leckék kezdőknek és haladóknak

18. rész (Facebook leckék avagy Már megint mi van?

19. rész (Fő a frissesség!) 

20. rész (Öntsünk tiszta vizet a pohárba avagy csak minden HIT KÉRDÉSE) 

21. rész (Popi és a kutya kozmetika)

22. rész (Tükröm, tükröm, mondd meg nekem…) 

23. rész (Vegyél tőlem szeretetet) 

24. rész (Már csak azért is) 

25. rész (Az ismeretlen jótevő avagy HOL AZ A GOMB?)

26. rész  Miért olyan bonyolult minden, avagy hol a papucsom? 

27. rész (Karácsony) 

28. rész (Reggeli cviki puszi) 

29. rész (A boldogság belső munka) 

30. rész (Frázis-puffogtatók előre!) 

31. rész (Drága, jó Juliska néni!) 

32. rész (Madár távlatból, vagy legyél zizi!) 

33. rész („Lehetséges kéretlen tartalom” 

34. rész (Van benne valami, csak tudnám, hogy mi?) 

35. rész (Kitalálom, hogy mit ne írjál) 

36. rész (Rám jár a rúd) 

44.  rész (Széllel szemben nem jó…) 

45. rész (A biztosító még csak nem is dünnyög!) 

46. rész (Popi jó kislány lett) 

47. rész (Aktuális életérzés – mégha nem is bombasztikus cím) 

48. rész (Akkor menjünk úszni!) 

49. rész (Hogyan szeressétek magatokat?) 

50. rész (24 órás pornó csatorna) 

51. rész (Szilveszteri buli a Kis-Dunán) 

52. rész (Szemét egy sztori) 

53. rész (A zöldségek koronázatlan királya: a kelbimbó)

54. rész (Perfect day (tökéletes nap)

55. rész (Hordjatok Ti is napszemüveget – velem együtt!)

56. rész (A feladó FACEBOOK fiókja ellenőrzésre szorul)

57. rész (Négyszem közt)

58. rész (Változtassuk meg ünnepi szokásainkat!) 

59. (Ha szilveszter, akkor buli a vízen: 2018-2019)

60. (A szomorú szemű fiú)

61. (Adóbevallás – elektronikus úton!)

62. (Kedves Facebook!)

63. (Pepper robot és társai az Enjoy Caféban, Budapesten)

64. (Egy kupac kiscica)

65. (Kiscica „üzembe helyezése”)

66. (Van Isten – pünkösdre készülve)

67. (Szom-ba-ton haj-nal-ban)

68. (Megújult a blogom avagy mindig a fénnyel szemben)

69. (A fiatal stewardess hölgy)

70. (Miért hiányozzon a harag a szívünkből?)

71. (Hűbéri tulajdonjog a XXI. században)

72. (Én vagyok, vagy még sem? És ha mégis?)

73. (Változzon a hóhér!) 74. (Nem tudsz arrébb menni?)

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted

 

 

 

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük