Álom Manó és társai (11.) Mi pihentet többek között?

 

Most pedig meg próbálom megosztani veletek azokat a gif-eket, videókat, amiket azért tárolok, hogy ha nagyon lefárasztanak mások, akkor azokba bele pillantva máris jobban érzem magam.

Először is nézz mélyen a szemembe, és őszintén mondd meg, hogy  vagy?

Látom, gondok gyötörnek. Engem is. Akkor cseréljünk! Jó? Ha férfi vagy, nem mondom, hogy váljál anyává, mert az anyaság megnyugtat. Inkább azt mondom, mindenkinek megvan a menekülési útja.

 

A zene jó menekülési pont lehet magadtól és a külvilág szemétségeitől. Ám – ha peched van – az is előfordulhat, hogy úgy kifordít magadból, mint a bundát a juhászok attól függően, hogy nyár tombol vagy tél.

Egy másik, kellően idegpihentető videómat csak jelezni tudom nektek. Jellegzetes beköszöntő kép, semmivel össze nem tévesztitek. Sajnos sehogyan sem tudtam bevarázsolni a blogomba – a legnagyobb bánatom ellenére sem. Tudjátok: jó szándékkal van kikövezve a pokolba vezető út. Jó lesz, ha vigyáztok velem!

Mindig az állatoknál lyukadok ki. Mit gondoltok, miért? Egészen egyszerű a magyarázata: mert ők őszinték.

Ez a rövid sztori annyira valószínűtlen volt, hogy az intézkedni készülő rendőrnek elakadt a szava:

 

 

Íme, a jelenlegi, kedvenc, rengő didkós „lánykám”:

Ezt a gif-et már lehet, hogy elsütöttem, de az ismétlés a tudás anyja. A teremtő gondolati erő mire képes: 

 

Nem történik ezen nagyon rövid videó alatt semmi említésre méltó. A nőci ül az ablak előtt, és kifelé néz. És mégis… A hangulata messze röpít, más tájakra, ismeretlen ismerősökhöz:

 

 

Itt, ezen a helyen még sosem jártam, de hasonlóan varázsos környéken igen. Ránézek, és elrepülök messze gondolatban. Ismeritek már! A gondolat ereje mi mindenre képes? Képzeljétek el, hogy mi leülünk a part szélére. Előtte valami meleget teszünk a fenekünk alá, mert hosszan fogunk ott ücsörögni. Lehet, hogy a zokninkat, cipőnket is levesszük és a hideg víz ellenére bele lógatjuk a vízbe a lábunkat. Természetesen sokat és mélyen fogunk hallgatni, mert körülöttünk az erdő mesél. A madarak hangja olyan dimenziókba visz bennünket, hogy a felgyülemlett feszültség kimegy a zsigereinkből.  

 

Ez lényeg. Mások elvárására pedig magasról sz@rni! A cél szentesíti az eszközt, mert máshogyan nem tudom nektek tálalni. Nézzétek ezt a gif-et: a macskát imádom. Nézzétek, ahogy takarosan ül. Mereng. Ők nagyon tudnak relaxálni. Az éjszaka a lábuknál hever:  

Még rá is teszek a kedvenc macskás gif-emre ezzel a nőcivel. Ugyanis, mint hivatásos Álom Manó, ő fog nektek jó éjszakát kívánni:

 

  Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

 

Az ÁLOM MANÓK ÉS TÁRSAIK sorozat további részeit ez a link tartalmazza:

https://simonmara.com/category/alom-manok-es-tarsai/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

One thought on “Álom Manó és társai (11.) Mi pihentet többek között?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük