Ne legyél zavarban!

A meztelen férfi továbbra is hanyatt fekve figyelte – a hátam mögül – minden mozdulatomat,

ahogyan engedelmesen szabadulok meg finom kis holmijaimtól. Amikor az ovális kivágású

kombinéhoz értem, megállt a kezem a levegőben. Szinte úgy nézett ki magam előtt is, mintha

az esetleges menekülés lehetőségét fontolgatnám. „Tegyem, ne tegyem?”

– Már erőszakoltam meg nőt –, szólt fekvő helyzetéből Márk visszafojtott hangon.

„Nem kell engem megerőszakolnia –, gondoltam -, levetkőződök én magamtól is”.

Amikor minden ruhadarab lekerült rólam, Márk hátulról sebesen átkarolt, ahogy az ágy szélén

ültem. Testével védőn körbe vett, mint egy nyakról lecsúszó boa, és mint egy óriás csecsemő

szájába vette először a jobb, majd a bal mellem bimbóját, én közben simogattam a fejét, és

rettentően jól esett ez a felém áramló szeretet. Majd hátradőlve egymásba gabalyodtunk.

Szabad volt a vásár! Mindenki ott csókolta a másikat, ahol csak érte. Semmi nem volt tabu.

– Úgy emlékeztem, mintha kisebb melled lenne.

„Nem szabattam át” – gondoltam elégedetten.

Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy most először voltunk egymással, pedig hét éve

találkoztunk először. Nem lehet azt mondani, hogy elkapkodtuk volna! A többség már a

második randevún fejest ugrik az ágyba. Viszont ennek a hét éve érlelt együttlétnek megvolt a

maga előnye: feljogosítva éreztük magunkat arra, hogy bármit megtegyünk, semmit se

szégyeljünk egymás előtt. Már jó tíz perce ölelkeztünk, csókoltuk egymás legtitkosabb

testrészeit, amikor megszólal Márk:

– Olyan zavarban vagyok.

– Ne legyél zavarban – mondtam megnyugtatón, majdnem, hogy mosolyogva. És

csakugyan elmúlt a férfi feszültsége egy varázsütésre. Minden legnagyobb rendben zajlott le,

ahogyan a nagykönyvben elő van írva… És miközben ölelkeztünk, azt gondoltam magamban

szomorúan: „mi lenne, ha még szeretném is olyan hevesen, mint amilyen nagyon szerettem

még annak idején.” Határozottan haragudtam rá, amiért azt a hevületet kiölte belőlem az ő

buta viselkedésével, és persze az idő múlása is megtette a magáét.

Miközben dúlt a szerelem, háromszor is csöngött az asztalnál hagyott mobil, de senki rá sem

bagózott, azt sem tudtuk, milyen zeneszámok mennek a tévében, csak az volt a fontos, hogy a

másik és magunk kapacitását maximálisan kihasználjuk. De a szex teljesítmény egyenesen

zseniális volt, egyszerűen felülmúlhatatlan. Mindenki megkapta a magáét, amit akart.

Mindenféle, különleges, ritka csemegét…

Kapkodva öltözködtünk, de még elmenőben megkérdezte a férfi, miért van az, hogy mindig

feketébe öltözöm.

– Van ennek valami jelentősége?

– Én nagyon is szeretem a színeket –, mondtam meglepve, és diadalmasan tartottam az

orra alá egy fantasztikus szivárvány-kék színű selyemsálat. – Egyenesen szerelmese vagyok a

színeknek és formáknak. – Hátha még látná a futásra használt felszerelésem: narancssárga

kordnadrág, valamilyen póló, felül pedig a papagáj színű széldzseki: sötét kék, piros, fehér,

zöld. A homlokomon pedig égszín-kék homlokpánt.

Mindenkinek dolga volt. Szokásunkhoz híven senki nem mondta, hogy mikor találkozunk

megint, esetleg keresni fogjuk a másikat, csak elköszöntünk. Miután már tíz lépéssel

eltávolodtam a háztól, Márk utánam kiabálta jó hangosan, csak úgy zengett belé az utca:

– Köszönöm!

Végtelenül jólesett, mert ez azt jelentette, a férfinak sem volt mindegy, hogy együtt voltunk.

Amikor a kocsimba beültem, hogy végre kifújjam magamat, és pár perc erejéig

elgondolkodhassak azon, hogy eme, nem mindennapi esemény mit jelentett számomra,

kiderült az alábbi:

Amikor beléptem a férfi szobájába, úgy éreztem, mint amikor valaki beül egy moziba, és

kényelmesen elhelyezkedik a székében hátra dobva magát. Ahogy azonban el kezdtem

vetkőződni, hírtelen úgy éreztem, mintha felkerültem volna a vászonra, és már én lennék a

főszereplő, s rólam szólna a film. Csodálatos érzés fogott el utólag is, csak már tudatosabban.

Rájöttem, megint szerelmes vagyok a férfiba ugyanúgy, mint hét évvel ezelőtt.

Természetesen fontos telefonokat nem vettem fel a nagy szerelmi kavalkádban, és nem

hallgattam meg az üzeneteket sem, ennek aztán következménye is lett munkámban, de ez sem

érdekelt, mert dalolt a lelkem, és ez számított.

Mikor berogytam kocsimba és egy kicsit kiszusszantam magamat, rögtön felfedeztem, hogy a helyszínen hagytam…

A folytatás nem marad el…

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el! 

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!

A 13. részt itt olvashatod el!

A 14. részt itt olvashatod el!

A 15. részt itt olvashatod el! 

A 16. részt itt olvashatod el!

A 17. részt itt olvashatod el!

A 18. részt itt olvashatod el!

A 19. részt itt olvashatod el!

A 20. részt itt olvashatod el!

A 21. részt itt olvashatod el!

A 22. részt itt olvashatod el!

 A 23. részt itt olvashatod el!

A 24. részt itt olvashatod el!
A 25. részt itt olvashatod el!
A 26. részt itt olvashatod el!
A 27. részt itt olvashatod el!
A 28. részt itt olvashatod el!

 A 29. részt itt olvashatod el!

 A 30. részt itt olvashatod el!

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

S utána tedd a kezedet a szívedre…