Sunyi szerelem (28.) Szeretkezzünk?

 Az élet szőttese sűrűbb lett!

 

Szeptemberben, amikor a város egy felbolydított méh kashoz hasonlít, már mindenkit itthon eszi a fene, az utak mindig színültig tele, mint a

habosított fürdővíz, ami rögtön kifut a kádból. Már nem számít, hogy

hét közepe vagy péntek van, mindig iszonyú öldöklés az utakon, és 

éppen hazafelé tartottam Szentendréről.

A budai rakparton, rögtön az elején lehetett látni, hogy a kegyetlenül kígyózó sor egészen a Lágymányosi-hídig csak lépésben halad.

 

– Ennél rosszabb nem lehetne – türelmetlenkedtem, miközben nyomogattam a rádió gombjait, hátha valami jó zenét fogok. Ilyenkor

persze semmi értelmes dologgal nem lehet elfoglalni magunkat. Mérhetetlen feszültség, rosszkedv vett erőt rajtam.

 

– Szia, Márk! Egy dugóban vagyok éppen, úgyhogy van időm megkérdezni: hogy vagy? – rögtönöztem, mikor egy hirtelen

elhatározásból felhívtam a másikat.

– Hát, nem valami jól. Még mindig munka nélkül vagyok, a csajommal fasírtban vagyok. A számláimat nem tudom kifizetni. Lassan már egy

nagy máglyára való gyűlik össze azokból a padló közepén.

 

A forgalmi őrület legalább fél óráig tartott, addig beszélgettünk, nevettünk saját magunkon vagy a másikon. Azonban hírtelen megszakadt a vonal.

 

„Jól van” – gondoltam magamban -, „már épp eleget beszéltünk.” Ám tíz perc múlva, miután kurtán-furcsán abbamaradt az „adás”, sms jelzés

brekegett a mobilom kijelzőjén.

Félrehúzódtam a Budafoki úton, hogy megnézzem, ki küldte. Rossz érzés támadt bennem…

Márk volt:

„Semmi nem érdekel, az élet sem. Kurva anyád, média – amikor ide érkeztem az üzenet olvasásában, elhűltem teljesen, mert azt hittem,

hogy az én édesanyámat sértegeti a másik -, hajrá egyetem, éljenek a nők, szeretkezzünk? Nincs pénzem, szuper férfi vagyok, klassz a kocsim, kösz, hogy hívtál.”

 

Hányinger-szerű rossz érzés fogott el a szöveg olvasása közben. Annyira érzékeltem a másik világvégi hangulatát, hogy szinte

megbénultam tőle. Régről ismertem ezt az érzést, amikor abszolút

vettem az „adást”, hogy a másik mennyire lent van a béka feneke alatt ezer kilométerrel.

 

„De minek írta azt, hogy szeretkezzünk?” – próbáltam értelmezni félhangosan az üzenetet a kocsiban. „Elég hosszú szó ahhoz, hogy ne

véletlenül írja le, de akkor is tiszta hülye. Tovább egy cseppet sem

érdekel” –, határoztam el, és meg sem moccantam, elfeledkeztem róla…

Sodort magával a hétköznapi őrület.

 

A folytatás nem marad el…

 

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el! 

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!

A 13. részt itt olvashatod el!

A 14. részt itt olvashatod el!

A 15. részt itt olvashatod el! 

A 16. részt itt olvashatod el!

A 17. részt itt olvashatod el!

A 18. részt itt olvashatod el!

A 19. részt itt olvashatod el!

A 20. részt itt olvashatod el!

A 21. részt itt olvashatod el!

A 22. részt itt olvashatod el!

 A 23. részt itt olvashatod el!

A 24. részt itt olvashatod el!
A
 25. részt itt olvashatod el!
A
 26. részt itt olvashatod el!
A 27. részt itt olvashatod el!

 

 én-csak-a-szám-és-a-szemem

Ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

megteheted:

 www.simonmara.com

Ha feljelentkeztek a Facebook oldalamra, ahol az alábbi fotómról nézek rátok barátságosan, akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.

lila kalapban

Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.

I love

FACEBOOK

!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Cikkajánló

19 thoughts on “Sunyi szerelem (28.) Szeretkezzünk?

  1. Have you ever thought about creating an e-book or guest authoring on other websites? I have a blog based on the same information you discuss and would really like to have you share some stories/information. I know my audience would enjoy your work. If you’re even remotely interested, feel free to shoot me an email.

  2. I appreciate, cause I found just what I was looking for. You’ve ended my 4 day long hunt! God Bless you man. Have a great day. Bye

    1. Go to the Category and within that to the Sunyi szerelem blog. You can see that I published 43 parts, but not the whole novel. If I have the money and the strength, I will publish my novel.
      Best regards: Mara Simon

    1. You know, the Viorel 15-piece series. And this so-called „deposit” is one of the figures in my nascent novel that I highlighted from my novel.
      Best regards: Mara Simon

  3. I’m gone to inform my little brother, that he should also visit
    this weblog on regular basis to take updated from most up-to-date
    reports.

  4. Excellent post but I was wondering if you could write a litte more on this subject?
    I’d be very grateful if you could elaborate a little bit further.
    Many thanks!

  5. Greetings from Ohio! I’m bored to death at work so I decided to check out your website
    on my iphone during lunch break. I love the information you provide here and can’t wait
    to take a look when I get home. I’m shocked at how quick your blog loaded on my cell phone ..
    I’m not even using WIFI, just 3G .. Anyways, fantastic blog!

  6. Hi there! This is my first visit to your blog! We
    are a collection of volunteers and starting a new
    initiative in a community in the same niche. Your blog provided us valuable information to work on. You have
    done a marvellous job!

  7. Terrific work! That is the kind of information that are supposed to be shared across the internet.

    Shame on the seek engines for not positioning this submit upper!
    Come on over and discuss with my site . Thanks =)

  8. Hey There. I found your blog using msn. This is an extremely well written article.
    I will make sure to bookmark it and return to read more of your useful information. Thanks for the post.
    I’ll definitely return.

  9. Hey there! I realize this is somewhat off-topic but I needed to ask.
    Does running a well-established website like yours take a massive amount work?

    I am brand new to running a blog but I do write in my diary daily.
    I’d like to start a blog so I can share my personal
    experience and thoughts online. Please let me know if you have any
    suggestions or tips for brand new aspiring blog owners.
    Appreciate it!

  10. I enjoy looking through a post that can make men and women think.
    Also, thanks for allowing me to comment!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük