Londoni tévelygések (24.) Fáj, ha hozzá érsz!

 

 Tiszta hangok

Úgy vagyok azokkal, akik az alternatív szerelmet pártolják, hogy ha nekik az jó, hát akkor legyenek boldogok abban a formában, de nem tapsikoltam nekik soha. Sőt azt sem nagyon csípem, amikor felvonulást rendeznek a melegek Budapesten. Mint mondtam, legyenek boldogok, de miért kell csúfkodni úgy, ország-világ előtt?

Hogy miért jutott eszembe? Mert itt, Londonban már több ízben láttam melegeket. Nem mintha Pesten nem láttam volna belőlük bőven.

Például tegnap láttam egy japán manust – aki valószínűleg női szerepkörben üzemel – beszélgetni egy japán nőcivel a metrón. Kis méretű, kicsit üregi nyúlra emlékeztető fejjel, John Lennonos szemüveggel, magas, sipító hangon beszélt. A kis, sovány férfi annyira muris volt, ahogy formázta a szavakat, ahogy affektált, ahogy gesztikulált. Persze én is muris lehetek, ha más figyel, miképpen viselkedem. Ezt aláírom, de – mint mondtam – mindig az én szemüvegen keresztül láttatom a dolgokat.

Na és itt, Londonban láttam először indiai buzikat. Ők mindig mosolyogtak, egymáshoz értek, ha tudtak. Amikor a szerelem olyan fokát éri el az ember, hogy fizikai fájdalmat érez, ha nem érintheti meg a másikat, amennyiben test-közelben tudhatja szerelmét… Enyhén belengte őket az erotika – ezt egyáltalán nem rossz értelemben mondom. Bírom az ilyen embereket, mert látom, hogy ők másról szólnak. Ők a boldogság keskeny ösvényét célozták meg.

Itt nem arról van szó, hogy ki milyen vagyontárggyal rendelkezik, milyen nyaralóban terpeszkedik szabad idejében a Bahamákon, vagy hová fektesse a felesleges millióit. Itt sokkal nagyobb csodának néma tanúi lehetünk: az érdekmentes szerelemnek, mely önzetlenül ad és ad. Ez benne a fantasztikum, mert bekerül egy magasabb rendű körbe, ahol az állandó önzetlen adáskényszer következtében olyan élményt kap, amit nem minden nap él át az ember.

Máshol állandóan káromkodnak, keménykednek,  kivont karddal járnak sarkantyús csizmában. Ők nem. Ez az egyetlen hely, ahol nem zavarnak a hamis hangok, mert tiszta szívből jönnek.

Az 1. részt itt olvashatod el!

A 2. részt itt  olashatod el!

A 3. részt itt olvashatod el!

A 4. részt itt olvashatod el!

Az 5. részt itt olvashatod el!

A 6. részt itt olvashatod el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!

A 13. részt itt olvashatod el!

A 14. részt itt olvashatod el!

A 15. részt itt olvashatod el!

A 16. részt itt olvashatod el!

A 17. részt itt olvashatod el!

A 18. részt itt olvashatod el!

A 19. részt itt olvashatod el!

A 20. részt itt olvashatod el!

A 21. részt itt olvashatod el!

A 22- részt itt olvashatod el!

A 23. részt itt olvashatod el!

 Üdvözletét kűldi továbbra is csak innen, Londonból

Simon Mara

én kalapban elég jó 

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

Ha barangolni szeretnél blogom lankáin, itt megteheted!

If you want to read another blogs, you can do it here!

Share this post and help spread the love!

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük